Péntektől "csak úgy vagyok". 

De kezdjük az elején. A koncertet egy órával előtte lemondta Csenge, mert rossz kedve volt, és nem akart úgy ott lenni, hogy nem tudja élvezni, és ezzel engem is lehúz. Nem is haragszom rá. 

Álltam ott egyedül, hallgattam a zenét, és próbáltam elkerülni, hogy lehányjanak. Egyébként baromi jó volt. De ahogy ott cövekeltem, az jutott eszembe, amikor Nana először látja Rent gitározni, mindenki tombol, ő meg áll ott a tömeg szélén, és néz. 

A csütörtököm veszekedéssel telt, és feladtam. 

Mindig van egy fontos ember. Az az ember, aki bármit csinál, a többiek követik, mert vele akarnak lenni. Mindenki lát egy ilyen embert, mindenkinek van ilyen embere, és mindenki ilyen ember lesz egyszer - valakinek.

Én csak úgy vagyok, és már nem akarok semmit. 

Nem akarok visszakapni semmit, és nem akarok elvárni semmit - és nem akarom azt sem tudni, hogy miért nem történik meg velem mindez. Nem akarok gondolkodni a kapcsolataimon, nem akarok érezni semmit, nem akarok panaszkodni. 

Én csak úgy vagyok.

Nem akarok meghalni, nem akarok élni, lenni akarok. 

Azt fogom tenni, ami nekem jó, és hagyom, hogy mások csak azt tegyék, ami nekik jó. Nem fogok követelőzni, nem fogok szólni, sőt. Igyekszem eltéríteni az embereket attól, hogy olyat tegyenek értem, amihez nekik nincs is kedvük.

Mert nem érdekel. Mert ezek üres dolgok. Nem várok el semmit, ami nem jön magától. Nem hazudhatnak nekem, és én sem hazudhatok többé magamnak.

Ahhoz, hogy ne legyenek problémáim, nem szabad elvárnom semmit, és nem szabad azt hinnem, hogy valakinek én vagyok az embere.

Én csak úgy vagyok, és ez jó lesz. 

Vagy nem, de nem is érdekel.

Az összes ajtót bezártam. Ez az utolsó.

nem panaszkodok, inkább nem írok semmit

hallgassunk zenét

i'm not OK.

Tudod, azon gondolkodtam, hogy segítséget kellene kérnem. Vagyis már kellett volna, de ahogy eddig, most sem érzem méltónak hozzá magam. Nem érzem úgy, hogy panaszkodhatok. 

Tudod attól félek, hogy a pszichológus azt mondja: te egy nyavalygós szar picsa vagy.

Félek azt mondani az orvosnak, hogy küldjön el valahová. Nem akarom megtörni a jóság látszatát. 

Nem tudok beszélni senkivel. Tudom, hogy meghallgatnának, de nem megy. Most, ahogy ezeket a sorokat írom, arra gondolok, hogy magamban beszélek. Így működik.

Úgy érzem, soha többé semmi nem lesz jó. Balázsnak alig van szabadnapja, akkor is hulla fáradt. Úgy érzem, soha nem leszünk már igazán sokat együtt, és soha nem lesz ereje programokat szervezni velem, elmenni valahová kettesben.

A rokonaim el akarnak küldeni külföldre dolgozni a nyárra. Én itthon akartam lenni. De most már mennék. Úgy akarok elmenni, hogy senki ne tudjon róla. És soha nem akarok többé visszajönni.

Anya azt mondta, ha itthon fogok dolgozni, semmi erőm nem lesz mire hazaérek.

Tudod, azt akarom, hogy valaki igazán támogasson.

Senkihez nem tudok fordulni. 

Nem látok előre.

Nagyon egyhangúan és rendszerezetten telnek a napjaim, és ez tetszik. Egyébként lehet, hogy kényszerbeteg vagyok, imádom a rendszert. 

Minden nap 9 és fél 10 felé keltem, reggeli torna, aztán valami kaja, 2-3 óra tanulás, közben napozás, este pedig futás, így teltek ezek a napok.

A napozást csak azért csinálom, hogy megmutassam, mennyire nem barnulok le. Most persze pirosra sült a fenekem, mert mire a hasamra fordultam, az összes naptej lekenődött róla. 

Tegnap a földön sikerült aludnom, ugyanis a szárnyas hangyák úgy döntöttek este 11-kor, hogy ideje kikelni. Lefújtam őket rovarirtóval, aztán rájöttem, hogy nem fogom tudni kinyitni az ablakom, mert nincs szúnyoghálóm. Próbáltam elaludni a bűzben, végül féltem, hogy másnapra elpatkolok, ezért kiköltöztem az ajtó elé, tesómék szobájának padlójára. 

Amúgy egész kényelmes volt, csak az elején volt kemény a hátamnak. Aztán olyan 6 óra körül felkeltek tesómék, akkor befeküdtem az emeletes ágy aljára, s aludtam még 3 órát. 

A mai torna nagyon nehezen ment, szerintem azért, mert nem reggeliztem előtte, és olyan voltam, mint a gumicukor, de azért mégis sikerült. 

Megígértem a kölyköknek, hogy elviszem őket a határon túlra a faházhoz, amit egyszer találtunk. Fel is kerekedtünk, még javában tűzött a nap, de szerintem pont kellemes idő volt biciklizéshez. Sehol egy lélek sem. Útközben is találtunk egy vadászlest, ami 4 éve még nem volt ott, és mint kiderült, sokkal jobb állapotban volt, mint amihez eredetileg mentünk. 

Belegondoltam abba, hogy milyen alacsony volt a veszélyérzetem anno, nem féltem attól, hogy lelőnek, vagy a rendőrök megfognak, vagy valami vadkutya kiugrik, esetleg a méhek halálra csípnek, de most, hogy tesómék ott voltak, olyan voltam, mint Zazu az oroszlánkirályból: "Minél hamarabb odaérünk, annál hamarabb indulatunk vissza." Hát igen, a felelősség. :D

De megjártuk, az a lényeg. Utána átjött Patti, akivel egyébként mostanában morgós időszakunk van, mert nekem nincs kedvem ahhoz, amit ő akar csinálni, neki meg ahhoz nincs, amit én akarok. 

Anya befestette a hajam, de nem hiszem, hogy azt a vöröset az időn kívül bármi is kiszedné a hajamból. De holnap napfényben kiderül... 

Egyébként jövő hét szerdán megyünk fel anyával Pestre, és költözünk le másnap. HU koncertre végül ő nem jön, majd helyette shoppingol. Kíváncsi leszek... :D 

Végre itthon... 

Annyi mindent csináltam ma... 

Fél 10-kor keltem, és egy kicsit szerettem volna még lustálkodni, de tudtam, hogy sok dolgom van. Elrendeztem a szobámat a visszaköltözéshez, kidobáltam a felesleges dolgokat... tornáztam, napoztam és közben tanultam... aztán festettem egy kicsit, csak kipróbáltam a festéket. Aztán még most este elmentem futni. 

Kicsit éhes is vagyok :D

Hármas lett a pszichóm, ami jó, most már megkönnyebbültem teljesen, és végre tanulhatok az utolsó trükkös kis vizsgámra. 

Tegnap 9-re értem haza, legalábbis az állomásra... de volt fuvarom! Ami nagyon jól jött, mert egy bőrönd és egy utazótáska volt nálam, utóbbi pedig olyan nehéz volt, hogy a vállamon vörös véraláfutások vannak, pedig alig cipeltem...

Volt osztálytársam és a barátja, aki Balázs haverja, eldobtak Balázs munkahelyére, ahol még 1-2 órát beszélgettünk, majd haza is vittek minket. Jól telt az este, összebújva aludtunk, ahogy annak lenni kell, és a reggel is elég simán indult. Finoman keltegettem, ami most be is vált, csak az volt a gond, hogy úgy fájt a fejem, hogy alig bírtam kinyitni a szemem. 

A délelőtt laposan és unalmasan telt, én küzdöttem a fájdalommal és vártam a gyógyszer hatását, Balázs főzött. 

Aztán elmentünk edzésre, ahol én többnyire unatkoztam, mert nem volt most hely a medencében, hogy úszni tudjak, úgyhogy süttettem a seggem a meleg vízben, az meg rendesen ki is szívta belőlem az életem. 

De Bazs legalább játszott egy kicsit, és utána jókedve is lett, szóval inkább elfelejtettem azt, hogy eddig unatkoztam. Furcsa, mert néha tényleg úgy váltakozik a hangulata, hogy csak nézek... 

De lehet, hogy ezt kéne megszoknom. Ő nekem sose akar rosszat végül is... 

Most itthon vagyok, nagyon fáradtan és már csak az esti sorozatomra várok... :) 

Remélem holnap jó lesz minden, nem fog fájni a fejem, tudok edzeni, tanulni, és kiegyensúlyozott leszek :) 

Tegnap átjött Csenge Janival, igaz, rohadt későn, de azért elég jól éreztük magunkat. Azt leszámítva, hogy a vitánk, amit napokon keresztül nem tudtunk lezárni, még mindig tartott Balázzsal.

Tegnap elmagyaráztam neki, hogy két lehetősége van. Az egyik, hogy megérti és elfogadja, hogy sokszor nem értékeli a kedvességem, és megpróbál tenni ennek érdekében. A másik, hogy én lelépek.

Arra jutottunk, hogy nekem cserébe nem csak a rosszat kell látni, amikor megtörténik, hanem az előtte lévő jót is. És nem szabad félnem az esetleges rossztól. 

Nem tudom. Bízom benne, hogy sikerül, nem szeretném, hogy vége legyen. 

Alig aludtam valamit. Már az összes cuccom visszavittem a koliba, tegnap takarítottam, Tibivel is összefutottam egy sörre, tornáztam. Nem volt jó ötlet befalni egy fél csomag gumicukrot előtte, de most egy jó ideig nem is fogok enni. Veszélyesek ezek a gumibékák.

Ma még takarítás és keretezés vár rám. Alig várom, komolyan... 

De hétfőn mehetek haza végre. 

Nem volt netem hétfőtől. Ami nem volt nagy gond, mert nem kellett semmi sürgős dolgot csinálni, csak kicsit azért unatkoztam. De felhívtam a UPC-t, és ma megcsinálták. 

Hétfő reggel Balázs morcos volt, és nekem hiányzott volna pár támogató ölelés, mielőtt elutazom az üres lakásba. De morgós volt, úgyhogy még azért se mertem szólni, hogy ez szarul esik, közben meg indultunk, az anyukája vitt be minket Miskolcra, így kettesben sem tudtunk maradni. Egy gyors elbúcsúzás volt, pusziölelés, ennyi. És amikor ideértem, közöltem vele telefonon, hogy azért kicsit szükségem lett volna rá reggel, és nem a bunkó énjére.

És felháborodott, hogy miért akkor közlöm a problémáimat, amikor már távol vagyunk egymástól, és miért órákkal később az aktuálisnál?

Nem akartam az anyja előtt veszekedni, nem akartam félre hívni, siettünk. De ő ezt nem igazán értette meg, és azt sem, hogy egyáltalán mi bajom volt. Mintha a falnak beszéltem volna.

Aztán végül este rájött, jó sokáig tartott neki. 

Másnap reggel alig bírtam kinyitni a szemem. A fejlődéslélektanra végül nem mentem be, nem tudtam volna semmit. Mehetek 24-én. Addig bőven van időm tanulni, nincs is más hátra. A pszichológia jól sikerült, remélem, meglesz a kettes. 

És még 8-án van egy aspektus előadásunk, ahol be kell mutatnunk a közös videót, amit csináltunk. Remélem, nem lesz olyan rossz. 

A rajzaimat kell még leadni. 

ROHADT UNALMAS ITT! :D hétfőn megyek is haza. 

Tegnap nem tanultam semmit.

Tesóm meccsen volt, anya is vele, mindenki más itthon, főzni kéne. De akkor elmenni a boltba, leállni beszélgetni mindenkivel, aki leszólít... aztán délután még Balázzsal is összevesztem, tiszta ideg voltam. Este meg szalonnát sütöttünk nagybátyáméknál. 

Kezdek kifogyni a tartalékaimból. 

De ma beszélgettem egy vak sráccal, aki nagyon jófej volt, és olyan motivációs szöveget lökött nekem a semmiből, hogy megmelengette a szívem. :) 

Ja, a pszichót elvileg tudom. Mármint, ha azok lesznek a vizsgán, amikre én gondolok. Ha nem, akkor a csodálatos koncertes napomat reggel nyolckor pótvizsgával kezdem. 

Nagyon nem tetszik nekem a Doctor Who haladási iránya, nagyon olyan, mintha már mindjárt vége lenne, pedig elvileg lesz 9. évad... na mindegy, nem fangörlingelek. 

Most már két munkalehetőségem is van a nyárra. Csak még nem látom a nyarat. :'D

Holnap megyek Balázshoz... igazából megnyugtat, ha ott van a közelemben. Így túl sokat stresszelek. 

TESÓMÉKNAK 2. ARANYÉREM! :))

ÜZENEM A TÖBBIEKNEK, hogy unalmas úgy blogolni hogy hiába nézegetem jobb sarokban a kis csengőt, mert NEM ÍRNAK!

Mostanában minden bejegyzésem címe egy dalszöveg részlet, kezdek visszafejlődni tinivé. De most be is linkelem a számokat utólag is, meg majd a következőket is, ha lesz még ilyen. 

Csodálatos program a pszichológia, főleg ilyen szarfosszar hazaérkezés után, (lol, nem húzza alá a javító izé a szarfosszar-t) de legalább már a felhők nagy része eltűnt felőlünk. 

Ma tartottam egy négyórás szünetet a tanulásban, beugrottam Balázs munkahelyére, mert ott volt Patti is. Hát nem volt túl nagy cucc, természetesen egy szarul vezetett kis kocsma, ahol megfordul 1-2 ember egy nap és annyi... de legalább tudtunk beszélgetni valamennyit. Kért, hogy aludjak bent, de nem akartam, még nagyon sokat kell tanulnom. Eddig tíz lapot írtam tele esszékifejtéssel, csak úgy tudok normálisan tanulni, ha leírom a dolgokat. 

Elég szar dolgokat ettem ma, ilyen összeszottyadt pizzás péksütit, meg hamburgert, úgyhogy szerintem holnap böjtölök. Alig várom már, hogy vége legyen az egész vizsgaidőszaknak. 

Itthon sokkal jobban alszom.