Holnap megyek vissza Pestre. Már itt vannak a cuccaim táskákban, és azt hiszem, saját magamat is sikerült összeszedni.
Katasztrofális nyaram volt. És hülye vagyok azt gondolni, hogy mostantól majd minden magától helyre áll.
Szeretnék végre rendbe jönni.
Szerintem nem fogok ide sokat írni, olyan dolgok vannak, amiket sehová nem szeretnék leírni, mert nagyon durvák.
Nem vagyok terhes.
Kedd reggelre elpusztult a kutya.
Talán jobban viseltem volna, ha nem én találok rá. A legyek már megtalálták előttem, de én még mindig fel akartam ébreszteni.
Néha tudatosul bennem, hogy mégsem én vagyok az isten.
A másik kutya persze szart az egészre. Esett az eső, amikor Balázs nekiállt ásni a sírt, Luna pedig jött a labdával, még azt sem várta meg, hogy Rozit végső nyugalomba helyezzük.
Túl nagy ez a ház. Ráadásul olyan, mint a szellemjárásos dokumentumfilmekben, még nyikorog is, és ilyenkor szokták mondani, hogy "á nyugi szívem, ezek csak az öreg ház nyikorgó hangjai, nincs itt semmiféle kísértet stb".
Nem is tudok elaludni, amíg Balázs haza nem ér.
Tegnap elmentünk bulizni... alig mertem ma reggel visszanézni a képeket, de nem is olyan szörnyűek.
Sokat énekeltem, és még többet táncoltam, hogy ne aludjak el. Kétféle lehetőséget ad a pia, a pörgést vagy az alvást, és ugye a szórakozóhelyen nem szívesen alszunk. Kb. fél 5-re kerültünk ágyba. Igen, hajnalban...
#utálokbulizni
És ma egész nap meg sem álltam. Főztem, vittem Balázsnak kaját, vettem húst, takarítottam, locsoltam, és 22:22-kor fejeztem be a húspácolást.
Szombaton indulunk a Balatonra.
Egy hétre beköltöztem Balázshoz, üres a ház. Nincs egyéb dolgom, mint hogy főzzek és takarítgassak, ő meg dolgozik. Tegnap szűnt meg a munkaviszonyom, és így utólag már sajnálom, pont, amikor belejöttem és nagyon tetszett, akkor lett vége. De így is a legjobb másfél hetem volt, amit munkával töltöttem.
Egyébként Patti úgy beszél velem, mintha semmi sem történt volna. Nekem meg rohadtul nincs kedvem ehhez az egészhez, igyekszem távol maradni tőle a közeljövőben, mert nem tudom kezelni a hangulatingadozásait, és azt, hogy a szőnyeg alá akar simítani valamit, amit én nem tudok.
Próbálok nem idegbeteg lenni, és elég nehezen megy, emiatt úgy tűnik, skizofrén vagyok, mert egyik pillanatban ordítok és csapkodok, a másikban meg normálisan beszélek. De most elég időm lesz egyedül lenni.
Szombaton indulunk a Balcsira. Már alig várom. Péntekig leszünk ott, kettesben egy házban, míg a többiek valami másféle házban. Kicsit megbonyolódtak a dolgok, de remélem, összejön.
Amúgy meg be akarom már fejezni a 18-at, és utána rajzolgatni szeretnék.
És már a tárgyaimat is felvettem, várom a sulit.
Már semmi nem köt haza.
Nem tudom, mit írhatnék...
Összejött a meló az utolsó másfél hétre, de ez is éppen elég, hogy belelássak a leendő szakmámba. És nem olyan szörnyű.
Balázst felvették a Corvinusra.
Itt járt Csenge, aki még nálam is szarabbul van.
Pattival nem kívánok többet beszélni vagy találkozni. Egyszerűen nincs erőm helyrehozni elkopott kapcsolatokat. Annyit tettem bele, annyit kerestem, annyit vártam és annyit reménykedtem, hogy most már nem érdekel. El akarok szakadni itthonról teljesen, mert emiatt a hely miatt basztam el a nyaram, holott nem is a hely számított, hanem azok a dolgok, amiket itt csináltunk, de többé már nem csináljuk őket.
Ezek nem az én földjeim, nem az én napraforgóim, nem az én gazos ösvényeim és nem az én csontjaim.
El kell mennem. És nem szabad hagynom, hogy visszahívjon a múltam.
Fú, jó rég nem írtam! Lássuk csak, mik történtek...
Tartottunk egy nagycsaládos univerzális balhét, két napig nyomtuk az ipart, és olyan hangosan énekeltük a nótákat az udvaron éjszaka, hogy a szomszédok visszaénekeltek. A gyerekek örültek egymásnak, és mi is. Eljöttek keresztapámék és nagybátyámék is. Kaptam szélforgót!!!
Közben dolgoztam a klubban, többé-kevésbé unatkoztam, de legalább nagynéném nem volt egyedül. Megtettem pár bicikliutat a városba, úsztam a Bodrogban és strandröpiztünk a parton Balázsékkal meg a fél vízilabda-csapattal.
A gyógypedes melót azóta se sikerült elintézni, de hát a nagy fejeseken múlik a tankerületi igazgatóságban.
Megültük Patti szülinapját is, amihez nekem annyira nem volt kedvem, hogy azon gondolkodtam, hogyan törhetném el a lábam, hogy legyen kifogásom. Aztán annyira unszolt mindenki, hogy elmentem. Hatalmas karaoke-partyt tartottunk a kocsmában, és úgy öltöztem fel, mint egy idióta 16 éves punk focista, hogy ne másszon rám senki. Hajnalig tartott a buli, be is csiccsentettem végre, de elfogyott a tequila, ezért rumot ittam a végén, amire nem számítottam. De nem volt semmi gáz.
Anyáék meg bátyámék nagy hirtelenjében kitalálták, hogy menjünk el Sóstóra nyaralni. Kedden indultunk, először a kalandparkot céloztuk meg, ahol nem volt kedvem felülni a bobra, így az csak a kisebbeknek volt annál nagyobb szórakozás. Aztán indultunk Sóstóra, ahol egy kiadó házban szálltunk meg egész jó áron. Olyanokat tollasoztam anyával meg nagybátyámmal, hogy még most is fáj a karom.
Másnap rengeteget úsztam. Mivel egy gyáva és víziszonyos puding vagyok, egy csúszdát sem próbáltam ki, viszont az örvénymedencét nagyon éltem, tesómékkal persze árral szemben úsztunk, ökörködtünk. A büfében egy rosszul sikerült tortillás gyrost ettem, a "harmicnégyfokos" medencében (így neveztük el) fogócskáztunk, aztán jött az eső, és jobbnak láttuk hazaindulni. Fagyit ettünk és a kocsiban majdnem elaludtunk.
Apának ma van a születésnapja. Kérdeztem tőle, mit süssek, azt mondta: tojást. ಠ_ಠ
Egész hétvégén itt alszik Dani (Balázs kisöccse). Imádom azt a gyereket. Kíváncsi vagyok, hogy egyszer tényleg én leszek-e a keresztanyja... o(*^▽^*)o
Még nem tudom, mi lesz. Azt tudom, hogy sokat fogok edzeni, hogy szép legyek, ha esetleg eljutnék Szigligetre... ⁄(⁄ ⁄•⁄-⁄•⁄ ⁄)⁄
Majd jelentkezem!
Ma itt kezdtem a melót a faluban.
Fél 8-ra mentem le, persze a hivatalban senki, mert köztisztviselői nap volt ma, ilyen is van. Barna bácsi, aki egy fasz, elküldött engem a két léhűtővel kigyomlálni a "felfutó gazt" a kerítéstől, ami a múzeum körül van.
Nos, amikor odaértük, fásultan tapasztaltuk, hogy derékig érő fűvel van benőve a kerítés.
Eminemnek nem igazán volt kedve dolgozni, Tupac még segített is, szóval kapáltunk, gyomláltunk, és megint leégett a vállam.
Ja, és négy órás munkaidőm van, mint utólag kiderült, tehát annak a kevés pénznek, amit reméltem, a felét fogom összeszedni.
No de sebaj. Délután anya mondta, hogy nagynéném felvisz majd magához az idősek klubjába, és mostantól a papírmunkában fogok segíteni, oda egyébként ész is kell, amiben azért annyira nem szenvedek hiányt, mint Tupac meg Eminem.
Próbáltam festeni, elpazaroltam 3 nagy rajzlapot, és feladtam.
Aztán bementünk anyával vásárolni, egy kicsit Balázzsal is tudtam találkozni, elhoztam a töltőmet, amit ott hagytam... aztán bepótoltam az egy éves cipő-lemaradásomat. Azaz vettem egy szép nyári cipőt, az előző már tavaly tönkrement, vettem egy fekete szandált, pont ugyanolyat, amilyen húgomnak van, és már irigyeltem tőle egy ideje, csak ugye rám kicsi, és még találtunk 1500 forintért egy narancssárga, szerintem elég ütős szandált, amit sajnáltunk otthagyni. Szóval most három évig nem fogok sírni cipőért.
Holnap alig várom, hogy felhívjuk azt az átkozott igazgatót, aki engedélyezheti a további melómat a gyógypedeseknél...
Bár van egy olyan érzésem, hogy nem lesz bent :'D
Ja, és edzettem!
JA, ÉS MEGLETT A VIZSGÁM!!!!!!!!!!!!!!!!!
Elég érdekesen telt ez a nap...
Reggel lementem a hivatalba 10 körül, hogy a titkárnőcivel felhívjuk azt a cuccost, ami el tudja intézni nekem, hogy bekerüljek a gyógypedes melóra. Persze átirányítottak az igazgatóhoz, mert hogy ő tudja ezt megengedni, de ő csak holnap van bent...
Plusz hírként Niki még közölte, hogy a munkaügyiben csak délig vannak. Felpattantam a biciklire, és mentem. Utálom a szembeszelet. Megsült a karom. De egy óra tíz perc alatt ott voltam. A visszaút már döcögősebb volt, mert többet fújt szembe a szél.
Elfáradtam, és lehet hogy picit napszúrást is kaptam. A kezeim tropára mentek, nem volt rajtam biciklis kesztyű...
Már majdnem végeztem a Trónok Harca könyv 1. részével... olyan rossz, hogy tudom előre, hogy mindenki fog meghalni...
Mindegy, holnap még itt dolgozom, fél 8-kor kezdek. Remélem, fasza lesz...
Ja, és még mindig semmi hír a vizsgáról.
Rengeteg minden van...
Szombat este kibebaszott sokan voltak a kocsmában, ráadásul jött 3 lengyel katona, és az egész társaságból csak én tudtam angolul, és én tudtam beszélgetni velük, meg mindenkinek én fordítottam, meghívtak vagy 5 tequilára, és tízszer elmondták, hogy "you have a nice face and nice tits", valamint az egyik udvarias-részegen odament Pattihoz, majd a fülébe kiáltotta, hogy I LOOOOOOOOOOW YOUUUUUUUU... elég vicces volt. Szegény Balázs meg ideges volt, mert azt hitte, flörtölgetek velük. Aztán hálistennek elmentek, de én meghoztam a "soha többé nem megyek le a kocsmába, mert mindenki rám fog mászni" szabályt magamnak.
Hajnalban sétáltunk haza, 6 óra körül kerültünk ágyba, és ködösek az emlékeim, de nem amiatt, hogy úgy berúgtam volna, hanem egyszerűen... majdnem 24 órát ébren voltam.
Egyébként minden rendben volt. Kettőkor keltünk, semmi nagyszabásút nem csináltunk, este átjött Boldi, gitárvirtuózkodott nekünk, meg a kutyának az idegeit húztuk a labdával meg faágakkal.
Elkezdett fájni a fejem, de el tudtam aludni, aztán éjszaka isten tudja hány órakor felkeltem arra, hogy hasogat, de azt hittem, stroke-ot fogok kapni, ezért félálomban nyújtogattam a nyelvem, mert valahol olvastam, hogy a stroke előjele, hogy nem tudja rendesen kinyújtani a nyelvét az illető. (Igen, ilyenekre volt eszem éjszaka, tudom, hülye vagyok.) Aztán nem tudom hogy, de egyórányi forgolódás után elaludtam, és reggelre már nem fájt.
Keltem Balázst...
"Hagyjál már, számolok..."
"Mit számolsz???" (Tökre alszik a gyerek)
"Amit írsz!!!"
"Mit írok??"
Erre már nem válaszolt, valószínűleg szabadnapján is leszámolta a kasszát, a biztonság kedvéért, álmában.
Aztán második próbálkozásomra megkérdezte, mennyi tésztát kérek.
Dél felé anya hívott, hogy melóügy miatt haza kell jönnöm... majdnem lekéstem a buszt, futottam, mint a hülye. Egy telefont kell holnap elintézni, valamint be kell mennem a munkaügyibe 6 faluval arrébb, ahová nincs busz, szóval megyek biciklivel (ha minden összejön, ott is fogok dolgozni, ami akkor lesz szopó, ha szeles-esős idő lesz egy hétig... mert ugye busz nem lesz :'D)
De áh, nagyon bonyolult.
Augusztusban megyünk valószínűleg Szigligetre Balázsékkal, egy hétre... aztán meg csokifeszt... honnan lesz rá pénzem, az még kérdéses...
Ja, és a vizsgámról még nincs hír. :(
De végre azt mondhatom, hogy minden rendben Balázzsal...
JA ÉS hétvégén univerzális balhé lesz nálunk, jön a kicccsaládunk, meg barátok, ottalvós-bográcsozós-party lesz :)
Ez megint egy hiba bejegyzés lesz, mert nem szeretek más emberek hülyeségeivel foglalkozni. De azért piszkálja a csőrömet.
Pár embertípus, akik hirtelen nagyon okosak lettek.
Így ennyi. Téma lezárva :D
ZENE BE! NAGYON JÓ!
Tegnap ahogy ültem a vonaton, izzadtan és fáradtan a vizsga után, elkezdett kiszivárogni belőlem minden, amit az elmúlt napokban magamba fojtottam.
Meg is írtam Balázsnak, hogy nem érzem jól magam, és nem biztos, hogy jó ötlet, ha ott alszom nála. Szívesebben lettem volna egyedül. Úgy éreztem, két dolog tenne jót. Ha mindenki nyalná a seggem, vagy ha mindenki békén hagyna. Az utóbbira mindig több esély van.
A pánik kezdett eluralkodni rajtam, és imádkoztam, hogy ne bőgjem el magam a fura srác mellett, akivel egy fülkében ültem. De végül azt írta Balázs, hogy ma mindent megbeszélünk, és megnyugodtam.
Sokáig voltunk este. Fél egykor ment el az a csapat munkásember, a legvidámabb újra és újra sört kért, Balázs pedig szüneteiben "órát szerelt" a pulton, annyira fáradt volt.
Ingerült voltam, ragadtam a kosztól, a lábam beleizzadt a tornacipőmbe, nem volt meleg víz, és sírtam.
És beszéltünk. Nem vagyok biztos benne, hogy valaha is teljesen érteni fogjuk egymást. De mégis mindig az a vége, hogy tenni akarunk egymásért, azért, hogy a másiknak jobb legyen. Még akkor is, ha ő elfelejti minden haragját, én pedig rettegek a rossz dolgok ismétlődésétől, és ez néha összeférhetetlennek tűnik. Még akkor is, ha nulla időnk van együtt lenni, és semmit nem tudunk együtt csinálni.
Azt mondta, nem látom a jót.
Azt mondtam, azért vagyok még itt, mert látom a jót, és várom, hogy még legyen olyan is.
Csak nem mondom.
Este összebújtunk, és minden rendben volt. Reggel is. Kiröhögött, amikor cigizni hívtam azok után, hogy kijelentettem, leszokok, és kiröhögött, amikor megkérdeztem, mégis mekkora túrógombócokat gyúrjak. És örültem, hogy kiröhög, hogy hajlandó velem újra kekeckedni és hogy együtt nevetünk.
És a kocsiban ültünk. Nem, nem abban, azt már összetörte. Abban a kocsiban, amiről egyszer elhagytuk az alváz egy részét, aztán defektet kaptunk vele a bolt előtt egy tortával, és nem találtuk a pótkereket.
És szar idő volt egész nap.
Ma kipakoltam az emlékes dobozomat. Még volt is róla egy bejegyzés a régi blogomban, (naaaaaaaaagyonrégi) amikor összepakoltam. 2011 volt.
Durva, hogy csak négy év telt el azóta, de mégis kidobtam néhány dolgot. Régi levelek, vonatjegyek, amik isten tudja, hova szóltak, és bulis karszalagok, de ki tudja már, mi történt azokon a bulikon...
De nem azért dobtam ki őket, mert nem tudtam elviselni. Szép lassan minden, ami elmúlik, nem jelent semmit. Elhalványul.
Mégis van sok dolog, amiről szeretném, ha lenne valami megfoghatóm, hogy belepakoljam egy dobozba.
(Én biztos az a gyilkos lennék, aki a szerettei darabjait egy cuki kis emlékfagyasztóládában gyűjti. Vagy csak túl sok gyilkos elméket néztünk Balázzsal, amíg nem jött vendég. )
Most új lappal indítok. Elsejétől elvileg dolgozom, jobb esetben. Addig kicsit művészkedem majd. Petinek szülinapja van ma, lehet, hogy bulizunk is. De olyan fáradt vagyok, alig élek. És igen, egyébként tényleg leszokok a cigiről, csak a maradékot szívtam el ma.
Azt hiszem, minden rendbe fog jönni.
(EZT MUSZÁJ leírnom: tegnap a kocsmában egy fickó azt magyarázta, hogy ha a farkadba vazelint fecskendezel, akkor kétszer olyan vastag lesz, mint volt. a poén az, hogy Balázs akarata ellenére is megpillanthatta a becses kísérleti szerszámot, melynek látványa mindkettőnket kísért (igen, elmondta, és vizuális vagyok), és mostantól, ha valamelyikünk az öklét mutatja, akkor a másik röhög.)