Tegnap elalvás előtt fél óráig nyugtattam magam, hogy el tudjak aludni, hogy holnap fel tudjak kelni, össze tudjak pakolni, és el tudjak indulni, mondván, nem is lesz ez olyan rossz.

Nagy nehezen sikerült is, még otthon sem hagytam a fontosabb cuccaimat. Tesómék kikísértek a megállóba, odafelé végig az a szám járt a fejünkben, amit az egyik Magyar AMV Rettenetben hallottunk. 

Mondjuk furcsa volt 10-12 éves kölykökkel énekelve menni az utcán: "Minálunk olcó a cigi, ÁHÁ" 

Találkoztam Danival, szarrá fagytunk a szélben, de úgy átfáztam, hogy még a vonaton sem tudtam felmelegedni. Mikor Balázst akartam csörgetni, hogy mikor találkozunk, rájöttem, hogy a telefonom random sms-eket küldözget. Már amúgy is szarakodott, most meg végképp. Lehalkítja magát, nem lehet felvenni... most meg az utolsó 200 ft-ot is elhasználta. 

Mindegy, megoldottuk, felhívott... aztán közölte, hogy neki nincs kedve kijönni a keletibe, mert hogy csak 20 percre tudnánk találkozni, nem éri meg az utazást. Én meg a bőröndömmel nem mentem volna el hozzá.

Inkább ráhagytam, beigazolódott a félelmem, majdnem elbőgtem magam a vonaton. Írtam neki egy emailt, hogy én azért szívesen találkoztam volna vele, illetve alig vártam, sőt, erre vártam. De mielőtt megnézte volna, már hívott, hogy hamarabb elkészül, én pakoljam le a cuccomat a koliban, és találkozzunk a nyugatinál, mert ott több időt tölthetünk együtt, onnan közelebb van a munkahelye.

Megmentette a napot.

A nyugati felé persze aprót kért a villamoson egy mankós faszi, mondtam, hogy nincs, közölte, hogy rohadjak meg, válaszoltam, hogy idővel sikerül. Utána szexuális aktussal fenyegetett. Röhögve futottam volna előle mondjuk. :D Megnéztem volna, ahogy rohan utánam a mankójával.

Ezen atrocitás után hót idegesen várakoztam az aluljáróban, a végén már levegőt sem kaptam, azt hittem, ott fogok összeesni. Tisztára bepánikoltam. Szerencsére utána jött Balázs, és minden rendben volt. Sőt. A főnök hívta, hogy nem kell mennie, így az egész délutánt együtt tölthettük. Szobatársam pedig csak holnap vagy holnapután jön vissza... úgyhogy egyedül vagyok, de asszem kibírom. 

Szóval minden jó lett a nap végére. Elkezdtem egy kicsit bizakodni, hinni, reménykedni. 

Holnap pedig irány a suli!

Említettem már, hogy a húsvétok mindig rosszul sülnek el?

Elegünk van az alkoholista locsolkodókból, ezért úgy döntöttünk, hogy ma becsukjuk a kaput, megvárjuk bátyámékat, őket beengedjük, aztán elhúzunk nagyiékhoz, ott csak nem talál meg senki. Így is történt...

Dél körül indultunk, apa már akkor is félig részeg volt, hát még utána... 

Nagyapám is hülye volt, keresztapám is, egymás ellen sorolták a baromságaikat, kötekedtek, röhögtek mindenen, és rosszindulatúak voltak. Nekem meg elfogyott a dohányom.

Anya nem ihatott, mert ő vezetett, én lehúztam két pohár bort meg egy felest, de hát az kinek árt meg, s kinek használ... amúgy sem volt kedvem így az ilyesmihez, meg hát nekem aztán az ivás az egy kiváltságos dolog, nagyon ritkán jön rám. 

Na mindegy, a részegek elcseszték a hangulatot, mi meg az időt. Nagyanyám egyre több xanaxot szed, és egyre zavarosabb.

De megkaptam a filceket keresztapám feleségétől, ilyen színváltoztatósak, mondjuk még ki sem próbáltam. Anya a hajamat festette, meg tesómékkal tanultam.

Balázs pedig már 3-kor Pesten volt, alig beszéltem vele...

Semmi kedvem visszamenni holnap, de hogy valami jót is mondjak, legalább találkozom Danival, akit már elég régen láttam. Aztán várnak rám az iskolai feladatok és a tanulás. De így, hogy elmarad a bál, legalább több időm lesz a két zh-ra való készülésre.

Nem tudom, mi lesz, semmiben sem vagyok biztos. Oké, hogy megbeszéltük Balázzsal a dolgokat, de én még mindig félek. Félek attól, hogy sehogy nem lesz jó, félek attól, hogy nekem tényleg semmi nem elég, hogy túl magasak az elvárásaim. A horoszkópom is azt írta, hogy legyen egy szikrányi hitem.

Említettem már, hogy utálom a horoszkópokat?

A türelem rózsát terem, vagy mi.

Azért nem írtam, mert csak rossz dolgok történtek, és nem tudtam addig írni, amíg meg nem oldódtak. Persze még ebben sem vagyok teljesen biztos.

Balázzsal voltak problémáim, úgy voltam vele, hogy most akkor a sarkamra állok. Két napig sikerült, illetve utána is, csak végül megbeszéltük, mi volt a baj. Türelmesebbnek kell lennünk egymással, ez lett az eredmény, amire jutottunk. A legnagyobb lebaszásokat is lehet szépen fogalmazni, ahogy ő mondta. Tehát a "folyamatosan csak basztatsz" az lehet "légyszi ne bánts" is. 

Na mindegy, elvileg tudok bánni a szavakkal, majd meglátjuk, mi lesz. Együttélés az nem lesz, legalábbis nagyon úgy néz ki. Nincs pénz, és nem is lesz rá. Furcsa, mintha tudtam volna előre, én már februárban is azt mondtam, hogy nekem már mindegy igazából. Erről nem tehetünk. Lesznek szép hónapok és rosszak. És közben rohan az idő, mindenki fantáziál a nyárról, én meg látni sem akarom.

Elmarad a gólyabálunk. Ezt így képesek voltak tegnapelőtt közölni, úgy, hogy pénteken lett volna, és a táncosok 3 hónapja próbálnak, a lányok pasijai, ahogy az enyém is, vettek ki szabadnapot. Csenge bőgve hívott fel tegnapelőtt este.

Csókoltatom a szervezőket. 

Most itthon vagyok, és jól érzem magam, társasoztunk, még apának is jó kedve van, ma festettünk tojást, filmet néztünk... és azt kívánom, bárcsak itt maradhatnék. Annyi kedvem van visszamenni pestre, mint megenni egy jókora darab szart.

Ja, és elfogy a dohányom, kedden egyedül megyek fel a vonattal úgy, hogy valszeg 2 órát várok az állomáson egyedül, mert csak korai busszal tudok bemenni... 

Nem beszélve arról, hogy megoldatlan feladatok és két zh vár jövő hétfőn. 

De visszafestetem a hajam barnára, már ha sikerül. 

Meg a mai nap. 

Tegnap szobatársam meg a barátnője alkoholizálni akartak, de nekem annyira fájt a fejem, hogy inkább bedőltem az ágyba, ennek köszönhetően friss voltam és üde. Még mostam is. 

Csenge dél körül elhívott a nyugatiba, megittunk egy bubble tea-t, és rájöttünk, hogy fél éve ismerjük egymást, és az első komolyabb beszélgetésünk is úgy zajlott, hogy bubble tea-t ittunk. Szóval ez ilyen évforduló. Féléves.

Aztán megbeszéltük, hogy este még megiszunk egy sört, és én leléptem Balázshoz. A találkozónk nem volt túl eredményes, az ágyban döglöttünk, és beszélgettünk, aztán készülődnie kellett a melóba, én meg visszatértem a koliba. Jött egy szuper kis jégeső, aztán Csengével végül megbeszéltük, hogy majd holnap találkozunk inkább.

Már alig várom, hogy mehessek haza, ráadásul keresztapám feleségétől kapok valami filctollakat, már alig várom. Baromi rég rajzoltam. 

Kicsit bánom, hogy így ellaposodott az estém, bár elég sokat röhögtem. Főleg ezen:

Na meg a másik, amit Pattival beszéltünk:

Szóval a barátaim legalább még mindig viccesek. 

És újabb eső...

amik kevés értelemmel bírnak, nehéz kiragadni a sok hülyeség közül azt a picike boldogságot, ami értékes. 

[közhelyes bölcsesség vége]

Angolon megint kitalálta a tanár, hogy csináljunk projektet. Van rajtunk kívül 3 csoportja, akik meresztik a seggüket egész félévben, mi meg csinálgassunk neki prezentációt meg kártyákat meg társasjátékot meg anyámtyúkját.

Nulla kredites tárgy.

Volt egy vizum, azon sikerült megnyugodnom az angolóra borzalmai után. Most legalább foltokat festettünk, annak sokkal több értelme van, mint a színátmenetes sávoknak. 

Persze eleredt közben az eső, mintha egy nyári zápor közepébe csöppentünk volna, és amíg elértem Balázshoz a Harminckettesek terére, sz*rrá áztam, még úgy is, hogy nagyrészt a metrókocsiban ültem...

Jobb híján bemenekültünk az eső elől a mekibe, ahol persze megéheztem a plakátok meg a szag miatt, és kaptam sajtburgert. (Egyébként másokon élősködöm manapság)

El is búcsúztuk aztán, mert úgy volt, hogy 6-ra megy dolgozni... és persze egy órával később kiderült, hogy mégsem... :D Hát mindegy, ez így alakult. Legalább meg tudtam csinálni az iskoláskor házimat... AMIBŐL ANNYIRA ELEGEM VAN

Amúgy nagyon furcsán hasonlított ma az életem a Nanára. Álltunk a suli előtt Katával meg Csengével, és Csenge ideadta a sálját. Aztán mentem ugye Balázshoz, aki most pincér, és sajtburgert ettem. És ez a Nanában is volt egy hasonló jelenet a sállal, utána a találkozások Hachi meg Shouji között. Amíg Shouji nem csalta meg egy pincérnővel. Na mindegy.

Már nagyon várom, hogy hazamenjek, főleg, hogy nincs pénzem, bár még tudok főzni egy adag kaját, de na. Azonban erre csak pénteken kerül sor. Holnap megint könyvtárat járok, egyébként tök fura, hogy eddig nem jutott eszembe tankönyvek terén az ncore... biztos nem alakult ki kapcsolat a hosszútávú memóriámban a bukott angyalos könyvek meg az Nyelv enciklopédiája könyv között. Vajon miért?

És ma nem tornáztam, mert hulla lettem így estére, és a torkom is fáj. 

De ma kifejezetten jól éreztem magam, nem kaptam pánikrohamot, nem volt depressziós kitörésem, és nem sírtam. :3

hogy elvállaltam ma is egy kis takarítós munkát Csengével.

Neki marhára kell a pénz, nekem annyira nem, de segítek neki. Egy olasz faszi lakásait kell takarítani, és egyszer már voltam, az katasztrófába fulladt, a megbeszélt két és fél óra helyett öt és fél óráig tartott kinyalni a lakást 9 külföldi fiú után. Balázsnak már akkor sem tetszett a dolog, és most se tetszett, amikor tegnap bejelentettem, hogy én bizony segítek Csengének takarítani, és elfelezzük a pénzt. 

Amúgy sem tudtam volna mit csinálni itt a koliban, szombaton is csak olvastam, írtam, és az egyetlen emberekkel való kommunikációm a dohányzás útján történt pár kolistársammal. Balázs meg betegen feküdt otthon.

Tegnap úgy nézett ki, hogy háromkor végzünk a takarítással, utána találkozunk. Aztán ma végül elhúztuk egy kicsit Csengével, így 4-ig tartott, de fél 5-re már ott is voltam Balázsnál, aki már a telefonban sem volt túl lelkes. Én azt hittem, sokáig alszik, így még az ágyban lesz, amikor megyek, szereti elnyújtani a szabad délelőttöket. De persze nem így történt, és ki volt akadva, hogy egy órát késtem, és ő külön felkelt azért, mert 3 után számított rám.

Mostanában úgy érzem, mindenki különböző dolgokat vár el tőlem, és mindenki csesztet. Járjak rendesen suliba, üljek be minden előadásra, mert "hátha", és a múltkor le lettem cseszve azért is, mert "nem tudom elképzelni, milyen stresszel jár az, ha valaki dolgozik, majd próbáljam ki egyszer." Igen, ezt ilyen lenéző hangnemben. 

Én nagyon szívesen dolgoznék, de nincs egyelőre olyan meló, aminek a sulihoz igazodna az ideje, valamint ha lenne, akkor sem kezdenék már bele, mert a negyedév letelt, és hamarosan megint itt a vizsgaidőszak. Így hát marad ez a takarítás, ami Balázsnak nem nagyon tetszik. De még ha azért csinálnám, mert nekem van olyan nagy szükségem a pénzre...

Igen, jó lenne, ha keresnék pénzt, de nem érzem úgy, hogy megtaláltam volna a helyem az életben. Zűrös, és igazság szerint szarul vagyok, mert akárhogy történnek a dolgok, valahogy semmi sem megy igazán. Nyáron szeretnék dolgozni, de a munkakeresésben senki sem segít, tapasztalatom meg nincs, diákmunkára viszont felesleges menni, mert alig fizet valamit. Legalábbis úgy, hogy a koliban maradás 30 e rezsit plusz kajapénzt követelne tőlem nyárra. 

És akkor még nem vettem ruhát, és nem mentem el sehova. 

Anya az egyetlen, aki nem baszogat, neki legalább jó úgy, ahogy vagyok, látja, hogy csinálom. Nem mondom, hogy nem örülne, ha félig eltartanám magamat, de azt hiszem, neki a tanulás az első. 

Alig várom, hogy hazamenjek. 

Nem tudom, képes leszek-e még valaha is rendszeresen blogot vezetni, vagy ez a gyerekkorommal együtt lecsengett. Mindenesetre töröltem az előzőeket, hogy új lappal indíthassak, de nem fogok újra bemutatkozni. 

Rengeteg dolog történt eddig ebben az évben, a január egy örökkévalóságnak tűnt, a februárt mintha átaludtam volna, és a március is lassú léptekkel oldalazik el, aminek csak örülni tudok - elvégre nem leszek túl gyorsan a vizsgaidőszak karmai között. 

Nem vagyok mindig jól, de most van saját életem. Elkezdtem rendesen suliba járni, megszereztem a könyveket, és aktívan akarok tanulni, hogy ne a vizsgaidőszakban kapjak pánikrohamot. Majdnem minden délután sikerül tornáznom, és úgy-ahogy társasági életet is élek, ha a kimozdulási pánikomat nem vesszük figyelembe. 

Az írás is megy, legalábbis amennyire időm van rá. 

Ma bementem nyolcra, hogy megnézzek egy szociológia-előadást, eddig még nem is voltam ezen az órán. Hát nem olyan rossz, bár ennek a tanárnak sokkal jobb a híre, mint ahogy most megnyilvánult. Vagy csak szar napja volt, ki tudja... 

Az anatómiát zsigerből kihagytam, helyette bementem a könyvtárba, és olvastam az egyik kötelezőt... majd aztán kimentem cigizni egy csajszival, akiről kiderült, hogy olvasta a neten a történetem, és ő is ugyanott ír, ahol én :) Mondjuk rohadt sokat beszél, de nem baj, néha nekem is kell hallgatni. Én érzem úgy, hogy mostanában sokat pofázok. 

A 4. órámra már eléggé elfáradtam, meg nem is igazán volt kedvem a holokausztot tárgyalni... Az a hat óra alvás nem volt elég ahhoz, hogy ugyanolyan aktívan szövegeljek órán, ahogy szoktam... Meg amit én hozzászóltam volna, azt megtették helyettem. 

Katával maradtam óra után is (a csajszi), vettem hamburgert, és visszajöttem a koliba... most megyek vissza megnézni Csengééket, ahogy táncolnak. Egyébként semmi erőm hozzá, és ma még tornáznom is kell... De Balázs itt alszik, legalábbis úgy néz ki :) Szóval jelenleg boldogság és fáradtság van. Majd még jelentkezem :)