Péntektől "csak úgy vagyok". 

De kezdjük az elején. A koncertet egy órával előtte lemondta Csenge, mert rossz kedve volt, és nem akart úgy ott lenni, hogy nem tudja élvezni, és ezzel engem is lehúz. Nem is haragszom rá. 

Álltam ott egyedül, hallgattam a zenét, és próbáltam elkerülni, hogy lehányjanak. Egyébként baromi jó volt. De ahogy ott cövekeltem, az jutott eszembe, amikor Nana először látja Rent gitározni, mindenki tombol, ő meg áll ott a tömeg szélén, és néz. 

A csütörtököm veszekedéssel telt, és feladtam. 

Mindig van egy fontos ember. Az az ember, aki bármit csinál, a többiek követik, mert vele akarnak lenni. Mindenki lát egy ilyen embert, mindenkinek van ilyen embere, és mindenki ilyen ember lesz egyszer - valakinek.

Én csak úgy vagyok, és már nem akarok semmit. 

Nem akarok visszakapni semmit, és nem akarok elvárni semmit - és nem akarom azt sem tudni, hogy miért nem történik meg velem mindez. Nem akarok gondolkodni a kapcsolataimon, nem akarok érezni semmit, nem akarok panaszkodni. 

Én csak úgy vagyok.

Nem akarok meghalni, nem akarok élni, lenni akarok. 

Azt fogom tenni, ami nekem jó, és hagyom, hogy mások csak azt tegyék, ami nekik jó. Nem fogok követelőzni, nem fogok szólni, sőt. Igyekszem eltéríteni az embereket attól, hogy olyat tegyenek értem, amihez nekik nincs is kedvük.

Mert nem érdekel. Mert ezek üres dolgok. Nem várok el semmit, ami nem jön magától. Nem hazudhatnak nekem, és én sem hazudhatok többé magamnak.

Ahhoz, hogy ne legyenek problémáim, nem szabad elvárnom semmit, és nem szabad azt hinnem, hogy valakinek én vagyok az embere.

Én csak úgy vagyok, és ez jó lesz. 

Vagy nem, de nem is érdekel.

Az összes ajtót bezártam. Ez az utolsó.