Nem volt netem hétfőtől. Ami nem volt nagy gond, mert nem kellett semmi sürgős dolgot csinálni, csak kicsit azért unatkoztam. De felhívtam a UPC-t, és ma megcsinálták. 

Hétfő reggel Balázs morcos volt, és nekem hiányzott volna pár támogató ölelés, mielőtt elutazom az üres lakásba. De morgós volt, úgyhogy még azért se mertem szólni, hogy ez szarul esik, közben meg indultunk, az anyukája vitt be minket Miskolcra, így kettesben sem tudtunk maradni. Egy gyors elbúcsúzás volt, pusziölelés, ennyi. És amikor ideértem, közöltem vele telefonon, hogy azért kicsit szükségem lett volna rá reggel, és nem a bunkó énjére.

És felháborodott, hogy miért akkor közlöm a problémáimat, amikor már távol vagyunk egymástól, és miért órákkal később az aktuálisnál?

Nem akartam az anyja előtt veszekedni, nem akartam félre hívni, siettünk. De ő ezt nem igazán értette meg, és azt sem, hogy egyáltalán mi bajom volt. Mintha a falnak beszéltem volna.

Aztán végül este rájött, jó sokáig tartott neki. 

Másnap reggel alig bírtam kinyitni a szemem. A fejlődéslélektanra végül nem mentem be, nem tudtam volna semmit. Mehetek 24-én. Addig bőven van időm tanulni, nincs is más hátra. A pszichológia jól sikerült, remélem, meglesz a kettes. 

És még 8-án van egy aspektus előadásunk, ahol be kell mutatnunk a közös videót, amit csináltunk. Remélem, nem lesz olyan rossz. 

A rajzaimat kell még leadni. 

ROHADT UNALMAS ITT! :D hétfőn megyek is haza.