hogy elvállaltam ma is egy kis takarítós munkát Csengével.

Neki marhára kell a pénz, nekem annyira nem, de segítek neki. Egy olasz faszi lakásait kell takarítani, és egyszer már voltam, az katasztrófába fulladt, a megbeszélt két és fél óra helyett öt és fél óráig tartott kinyalni a lakást 9 külföldi fiú után. Balázsnak már akkor sem tetszett a dolog, és most se tetszett, amikor tegnap bejelentettem, hogy én bizony segítek Csengének takarítani, és elfelezzük a pénzt. 

Amúgy sem tudtam volna mit csinálni itt a koliban, szombaton is csak olvastam, írtam, és az egyetlen emberekkel való kommunikációm a dohányzás útján történt pár kolistársammal. Balázs meg betegen feküdt otthon.

Tegnap úgy nézett ki, hogy háromkor végzünk a takarítással, utána találkozunk. Aztán ma végül elhúztuk egy kicsit Csengével, így 4-ig tartott, de fél 5-re már ott is voltam Balázsnál, aki már a telefonban sem volt túl lelkes. Én azt hittem, sokáig alszik, így még az ágyban lesz, amikor megyek, szereti elnyújtani a szabad délelőttöket. De persze nem így történt, és ki volt akadva, hogy egy órát késtem, és ő külön felkelt azért, mert 3 után számított rám.

Mostanában úgy érzem, mindenki különböző dolgokat vár el tőlem, és mindenki csesztet. Járjak rendesen suliba, üljek be minden előadásra, mert "hátha", és a múltkor le lettem cseszve azért is, mert "nem tudom elképzelni, milyen stresszel jár az, ha valaki dolgozik, majd próbáljam ki egyszer." Igen, ezt ilyen lenéző hangnemben. 

Én nagyon szívesen dolgoznék, de nincs egyelőre olyan meló, aminek a sulihoz igazodna az ideje, valamint ha lenne, akkor sem kezdenék már bele, mert a negyedév letelt, és hamarosan megint itt a vizsgaidőszak. Így hát marad ez a takarítás, ami Balázsnak nem nagyon tetszik. De még ha azért csinálnám, mert nekem van olyan nagy szükségem a pénzre...

Igen, jó lenne, ha keresnék pénzt, de nem érzem úgy, hogy megtaláltam volna a helyem az életben. Zűrös, és igazság szerint szarul vagyok, mert akárhogy történnek a dolgok, valahogy semmi sem megy igazán. Nyáron szeretnék dolgozni, de a munkakeresésben senki sem segít, tapasztalatom meg nincs, diákmunkára viszont felesleges menni, mert alig fizet valamit. Legalábbis úgy, hogy a koliban maradás 30 e rezsit plusz kajapénzt követelne tőlem nyárra. 

És akkor még nem vettem ruhát, és nem mentem el sehova. 

Anya az egyetlen, aki nem baszogat, neki legalább jó úgy, ahogy vagyok, látja, hogy csinálom. Nem mondom, hogy nem örülne, ha félig eltartanám magamat, de azt hiszem, neki a tanulás az első. 

Alig várom, hogy hazamenjek.