Tudom, hogy egy ideje nem írtam, de a hétvégén nem jutottam géphez, ez a hét pedig elég húzós volt. Azért megpróbálom összefoglalni a történteket.

Pénteken együtt bulizott az otthoni társaság, Patti, Balázs, Boldi, a két Máté, Peti, Dani és a frissen sült barátnője. Vegyes érzelmeim voltak. Már isten tudja hanyadszor történik meg a fiatalemberek indokolatlan hirtelen berúgása a környezetemben, úgyhogy nem is firtatnám Boldit, aki leitta magát a buli elején, és édes álomra hajtotta fejét a hintaágyban. Na de aztán talpra állt. Csak addig unatkoztunk. 

Úgy összességében nem volt rossz a buli, a végén már nagyon haza akartam menni, de Peti meg Balázs szarakodtak. Másnap reggel pedig 7 órás ébresztővel indultunk Nyíregyházára, megnézni a bajnoki vízilabdadöntőt. 

Én ilyen ormótlanul még életemben nem ordítottam. Ugráltam a medence szélén és screameltem. Ez persze nem volt elég, az egyébként hihetetlenül bunkó nyíregyiek elvitték az aranyat, és olyan büszkék voltak rá, mintha tisztességesen játszottak volna. Nem elég, hogy egy évvel idősebbek voltak az összes játékosunknál, még volt egy leigazolatlan játékosuk is. Na mindegy. A fiúk így is ezüstösek. Este összegyűlt a csapat Balázséknál, és volt  egy kellemes, tequilázós-beszélgetős esténk. 

Másnap ismét meccsre mentünk, de akkor már csak az ottani usziba, és öcsémék játszottak. Nyertek mindent, hihetetlen fölénnyel. Az egyik meccs talán 21-1 lett, a másik 18-5. Szóval visszavertük Nyíregyházát kis korcsoporttal. Bár ők szimpatikusak voltak, az edző is, meg a gyerekek is. 

Hogy ne csak a sportról szóljak, Balázs szerzett munkát otthon, és kijelentette, hogy hazaköltözik. Ezért én is kitaláltam, hogy egyedül nem fogok az 50 fokos koliba maradni Pesten. Csak nekem sokkal nehezebb otthon munkát találni, bár még mindig ott van a közmunka, a kapálás... 

És akkor tegnap hívott anya, hogy beszélt a vezető gyógypedagógussal a munkahelyén, és nagyon örült nekem, azt mondta, ha nem kell utánam jutalékot fizetni, akkor fel tudna venni nyárra. Ha meg tudják oldani, hogy közmunkásként utaljanak át oda, akkor konkrétan fizetett szakmai gyakorlatom lenne a nyáron, aminek rohadtul örülnék!

Persze nem élem bele magam. Illetve próbálom nem beleélni magam. 

Tegnap megírtam a beszédpszichót, segítséggel, és nagyon remélem, hogy meglesz a 70%... komolyan, egy beszédtanár olyan kérdéseket tett bele, hogy mondattanilag az nem volt esztétikus. Magyarul nem értettem a kérdést. 

Ma pedig neurológiából írtam, ami persze sokkal jobban érdekel, és emiatt sokkal jobban tudtam rá tanulni. Itt viszont nagyobb a tét. És remélem, meglett. Sok mindent tudtam, sok mindent pusmogtunk egymásnak. És párat azért tippeltem. De érzem, hogy benne van a tanulás, amit ráfordítottam. 

Úgy érzem, minden rendben lesz, ha tényleg otthon leszek nyáron. Soha nem voltam még ilyen reménnyel teli.