Elég zűrös volt a tegnapi meg a mai napom. Azért nem írtam, mert nem tudtam helyre tenni magamban a dolgokat, és ilyenkor semmit nem tudok képernyőre vetni. 

Tegnapelőtt este megbeszéltük Balázzsal, hogy szerdán találkozunk 3 előtt, mert neki dolgoznia kell. Felmentem 12-kor, csörgettem a telefonját, kopogtam, csengettem, semmi válasz, mint a múltkor. Csak most tudtam, hogy a nagyszüleiknek programjuk van, ezért elbaszott hangulatban bár, de kiültem Csengével kávézni egyet. Aztán még 2-kor megcsörgettem Balázst, hogyha velem már elcseszte, legalább a munkahelyéről ne késsen el. Akkor felvette, de már nem igazán tudtam neki mit mondani. 

Tudtam, hogy holnapra valószínűleg elfelejtem az egészet, és nem fogok haragudni, de akkor elég szarul esett, főleg úgy, hogy az lett volna az utolsó esélyünk hétfőig arra, hogy találkozzunk, mivel itthon töltöm a hétvégét, ő meg dolgozik. Szóval jobbnak láttam keveset beszélni vele, és éjszakára is lenémítottam inkább a telefonomat, mert féltem, hogy álmomban esetleg leordítom a fejét. 

Nulla életkedvvel mentem vissza a koliba, és akkor gondoltam egyet, hogy elhívom futni a Tibit. 

Ő A Tibi, akiket A-betűvel emlegetnek Pesten, azok nekem is  A-sok maradnak. 

A Tibiről még nem meséltem, ő mérleg (ez fontos. szerintem ezért fárasztjuk egymást ennyire), értetlen, hülyén röhög, flegma, egoista, de ezeket tök jó mértékben tartalmazza, és nem bunkózik, szóval azon kívül, hogy szarrá oltjuk egymást, egész jól megvagyunk. Ja, és ott lakik a koliban, teaházból ismerem. 

Szóval elmentünk a Városligetbe futni, és egész jó volt, persze utána megnéztük a szobrokat a Hősök Terén, meg azt a bazi nagy Budapest feliratot, és le kellett fényképeznem mellette... aztán csináltunk egy közös képet, mert annyira unszolt. Ja, és szerintem leszart egy madár, de szerinte nem, mert hogy színe nem volt, csak szaga, de leöntöttem magam fél liter vízzel féloldalt, és utána kevésbé bűzlött. Gyalog mentünk vissza a koliba. A Róbert Károly körút rohadt félelmetes sötétben. 

Ma reggel arra ébredtem, hogy nem tudok ébredni. Az agyam folyamatosan azt sulykolta belém, hogy semmi értelme nincs 10-kor felkelnem, sőt, akár maradhatnék ágyban fél ötig.  A szuperegóm aztán győzött, meg kellett csinálnom a házimat. Aztán jelzett a gyomrom, de képtelen voltam felöltözni, kilépni a házból, és megtenni 100 métert a kisboltig. Ültem a széken és remegve bámultam magam elé, próbáltam rávenni magam, hogy mozduljak meg. De nem.

Két óra és pár Adam Lambert szám után sikerült felöltöznöm, sminkelnem, és elindulnom, és közben hívtam Balázst, aki felébredt, és így nem mentem be az órámra, hanem vele voltam. Hát nem érezte túl jól magát, bántotta a tegnapi, pedig én már megbocsátottam neki, kicsit ki volt szegény, és meg is értem. Ettem két palacsintát, aztán indulnom kellett... 

Kicsit megkönnyebbültem a nap végére, a vonatút hosszú volt, de az idő pazar, és sikeresen meg is érkeztem, holnap iszunk Pattival bort, pezsgőt, meg sört, ami annyira nem hangzik jól, de ez a kínálat. 

És csütörtökön legkésőbb költözöm Balázshoz.