Kiderült, hogy én is csinálok funny dolgokat álmomban. 

Állítólag Balázs odabújt hozzám, amikor hazaért, én meg egy ormótlan grimaszt vágtam rá. Elkezdett nevetni, és azt mondta: "Vicces vagy." Én meg büszkén:

"Tudom. Direkt csináltam."

Aztán húsz másodpercig tátogtam csücsörítve.

Én ebből semmire sem emlékszem. Amire emlékszem, az az, hogy félhomály van, a rosszul járó óra fél 4-et mutat, és felkelek, és éber maradok, isten tudja miért. Aztán rázúdítom a tegnapi nap fájó eseményeit. Aztán átköltözöm a másik szobába, aztán rájövök, hogy utálom azt a szobát, elszívunk egy cigit, és visszamegyek mellé az ágyba.

Tudom, hogy magamra vettem a hülyeségeket, tudom, hogy nem tehet róla, hogy pont azt a fornettit nem szereti, amit én vettem, tudom, hogy nem tehet róla, hogy őszinte. 

Mit tehetnék még, hogy ne érezzem értelmetlennek az életem? Csinálom a sulit, tanulok, barátkozom, van valaki mellettem... de mégis úgy érzem, hogy semmi értelme az egésznek. Miért csinálom? Mivel lesz jobb? Egyetlen porcikám se tudja elképzelni, milyen az, amikor minden klappol. Pedig nem voltam ám ilyen. 

Hogy csinálják ezt végig mások? Öreg nénik, akiknek meghalt a férjük, és az unokák is leszarják a fejüket? 

Kiestem a körforgásból. Nem értem a fajunkat.

És az nyugtat meg, hogy valakinek tényleg szüksége van rám. Ez az egy, amiért még itt vagyok. Csak szar, amikor ezt a feladatomat nem tudom teljesíteni. Amikor mindig csak adnék, de senki se kéri. Amikor tényleg nincs kire támaszkodni. 

Egyedül vagyok, mint a farkam.

Na mindegy, nem depizek amúgy, ezek csak puszta kérdések, amik átjárják a gondolataimat, amikor éppen azon gondolkodom, miért, minek, stb.

 Végül megbeszéltük a dolgokat, és aludtunk. Én már csak 1-2 órát, aztán felkeltem, hogy vonatjegyet vegyek és összepakoljak. Aztán kiderült, hogy elmarad a negyedkettős órám, úgyhogy ugrasztottam Balázst, hogy érjük el a fél 4-es vonatot. 

Egész úton sakkoztunk. (furcsa tények rólam rovat: A bőröndömben mindig van egy szerencsétlen bábukból összerakott home-made mágneses sakk készlet. A biztonság kedvéért.)

A buszon az ikarus hangját utánoztuk. Durva, mert kb. egy óra volt az út, és végig berregtünk, brummogtunk és sziszegtünk. Egy csávó a közelünkben már teljesen ki volt tőlünk készülve.

Rég éreztem ilyen jól magam. Ami furcsa, tekintve, mit játszottunk le hajnalban. De visszanézve már csak olyan, mint egy film. Néha úgy érzem, hogy az életem egy két szálon futó regény. Néha itt, néha ott.